Annyi minden történt ebben az évben, jó és rossz egyaránt, de most leginkább a jó dolgokra szeretnék emlékezni, összeszedni néhány szép pillanatot, feleleveníteni, hogy tiszta lappal kezdhessem az újévet, és ismét készen álljak az új élmények begyűjtésére, halmozására.

Eddig mindig összeállítottam magamnak egy listát, hogy körülbelül miket szeretnék elolvasni, és valahogy mindig egy teljesen más elolvasott listám alakul ki, mint az eltervezett. Ez mondjuk nem is akkora probléma, ha nem lenne így is egy halom olyan könyv, amiket már egy ideje szeretnék elolvasni, és nem jut rá időm, vagy épp a kedvem nem úgy hozza, így még folyamatosan hozzácsapok pár tucat könyvet a várólistához, és a végén már több az elolvasandó, mint az elolvasott.

Így viszont a 2016-os évre beterveztem a várólista csökkentő kihívást, ami szeretnék is teljesíteni, hiszen az a 12 aktuálisan megjelölt könyv nem olyan sok, és próbáltam úgy összeválogatni, amik a leginkább érdekelnek, amikkel már régóta szemezek.

Annyira elhatároztam, hogy idén több időt szánok majd a blogra az egyetem mellett, ez sajnos most is esett, de erről bővebben majd egy másik bejegyzésben.
Jelenleg hatalmas Karácsony lázban égek, pedig igazán fura, hogy megvan a hangulat - talán a sok karácsonyi film, meg zene teszi -, mert ami a havat illeti, sírni tudnék, hogy még itt sincs semmi... Viszont reménykedni mindig lehet, ezt teszem én is, és talán majd lesz egy kevés. (Bár ahogy most van, majd pont akkor fog lehavazni, mikor visszamentem Vásárhelyre.)


Ebben a bejegyzésben viszont szeretnék pár olyan dolgot hozni, ami főként a Karácsonyhoz kötődik, személyes kedvencek, bármi, ami épp eszembe jut. :)

Igazából, nekem a sulikezdésig még van kettő és fél hetem, ami viszonylag soknak számít, mégis olyan hirtelenséggel tűnik el az életemből, mintha nem is lett volna. Így most szeretném megragadni azt a kis szabadidőt, amit egy jól megrendelt huzat okozott - begyulladt a fél állam, még mindig antibiotikumon és fájdalomcsillapítón élek, de jelentem jól vagyok, illetve haladok a gyógyulás felé, viszont így már 4 napja az ágyat nyomom, és még a kórházi gyakorlataim napjai is megcsappantak, amit bánok is, mert lemaradtam néhány érdekes műtétről, amit szívesen megnéztem volna (vagyis tegnap bementem, de negyed óra után azt éreztem, hogy menten elájulok, annyira elkezdett fájni a fogsorom, szóval otthagytam az egészet és hazajöttem), de legközelebb majd jobb lesz!


Szóval ott tartottam, hogy mindjárt suli, és ha már az első évem majdnem olyan szépen elszúrtam, most szeretnék tenni valami jót is, és megtervezem a másodévem tanulási, szórakozási, meg amit még eszembe jut módszerét, mert ha van egy terv, máris sokkal jobban tudom azt betartani, mintha csak elgondolom, meg eldöntöm, aztán úgyis hagyom, hogy füstbe menjen. Most nem így lesz, mert egyrészről tudom, hogy a másodév nehezebb, mint az első - és ott is majdnem belefulladtam a szórakozottságomba -, és kell a támpont, szóval a cél az, hogy minden simán menjen. :)
(Nem csak sulitervezés, hanem minden, amit suliidő alatt lehetséges!)

Nem gondoltam, hogy tényleg összejön egy kis tengeri nyaralás, de összejött, és jól is éreztem magam, mondjuk egy kicsit az időjárás beleköpött a levesünkbe és úgy 2 napunkat elszúrta, de akkor is jó volt ott lenni.

Az egész egy hirtelen ötlettől vezérelve alakult így, mert én bár terveztem, hogy menni akarok, úgy alakult, hogy nem lett volna kivel, és nővérem meg épp kereste a megfelelő helyet, így aztán úgy döntöttem, hogy én is velük megyek. Meg miért is ne? Már úgyis tökéletesen megszoktam az együtt töltött nyaralásokat.
Szóval igen, bepakoltunk az autóba, és négyen - tesó, sógor, unokahúgi meg én - nyakunkba kaptuk az utat, és a hajnali sötétségből a déli ragyogó tengeri kékségig meg sem álltunk. Érdekes odaút volt, elég sok kanyarral, sebesség, de hát én imádok utazni, bármikor, bárhova - csak azt a részét utálom mindig az egésznek, mikor haza kell menni, fura.

Mivel újra sikerült megváltoztatni a blog címét - és ez köszönhető a jelenlegi nem találom a helyem a világban állapotnak, és a kávé mellé bekerült a könyv szó is, hiszen hol is tartanék, ha nem lennének, ami viszont nem feltételezi, hogy átalakul itt minden egy könyves bloggá, szó sincs róla, de azért bővítem a látóköröm, és néha beszélek az elolvasott könyvekről, főleg azokról, amiket imádtam. Nos, visszatérve a fő gondolatszálhoz, egy kicsit beszélnék a könyvekkel való kapcsolatomról, mert ideje ezt az oldalt is megmutatni.


Szerintem nem vagyok egyedül azzal, mikor azt mondom, gyűlöltem kötelezőket olvasni, és nem meglepő, ha azt mondom, hogy a 12 év alatt úgy kb 5 magyar kötelezőt olvastam el - a román irodalomra ez nem vonatkozik, az valahogy másképp fogott meg, és elolvastam az összeset, és néhány mű kivételével imádtam az összeset. Persze, az hogy nem olvastam kötelezőket nem jelenti, hogy nem olvastam, csak épp mindig az kötött le, ami más volt, ami nem kellett sehova. Egy ideig nem is nagyon olvastam, mert hát miért is, ha a baráti körömből senki nem folyamodott ehhez a csodálatos időtöltéshez, és így inkább én is mindig mással ütöttem el az időm - leginkább a kézilabda volt az, ami elfoglalt.

Egészen meglepődtem, hogy milyen nehéz is összehozni egy tisztességes 15 pontból álló kedvenc érzés listát, ezért is nem sikerült ezt tökéletesen teljesíteni, hiszen néha sablonosan tekintem a világot, és nem is szeretem, de azért próbáltam felfedezni azokat az értékeket, dolgokat, eseteket, amikor átjár az a tökéletesség érzése.


1. reggeli fél óra kávé ébresztő
2. unokahugik ölelése
3. zuhanyzás zenével
4. pár szabad, csendes, magányban eltöltött perc
5. ha segíthetek, bárkinek, bármiben
6. nyári eső az arcomon
7. új könyv a kézben
8. barátokkal lenni, beszélni, nevetni, szabadnak érezni a világot
9. céltalan utazások
10. orgonaillat tavasszal
11. pillanat, mikor rájövök, hogy bizonyos esetekben mit is akarok
12. kreatívkodások
13. a ritka pillanatok egyike, mikor gitárt ragadok, egyszerű dalokat játszok, és mellé énekelek
14. elbújni egy könyvvel úgy, hogy egész nap ne találjon rám senki, és majd csak akkor jövök elő, mikor már az utolsó szót is elolvastam
15. ha boldognak látom az embereket, olyankor én is boldognak érzem magam

A vizsgaidőszakom kellős közepén kaptam meg ezt a tag-et Dorinától - és köszönöm is neki :) -, Eszter azt mondta, hogy csináljam is meg rögtön, hogy legalább egy picit kitekintse a szomorú valóságomból és a könyveimből, de akkor épp nem voltam képes rá. Valójában akkor már gondolkozni sem tudtam reálisan, csupa buta és rossz dolog jutott csak az eszembe. Viszont azóta már szépen kipihentem magam, és fokozatosan össze is kaptam magam - már amennyire lehetséges volt.

Nem jelölök további embereket, aki szeretné töltse ki bátran. :)

Most megpróbálom teljes valójában megfogalmazni, hogyan is éltem meg az elmúlt két hónapot, lehet picit nehéz lesz, meg érthetetlen, meg összefolyt, de komolyan mondom, néhány pillanatban én is teljesen szétestem, és azt sem tudtam mi van. Nem tudtam, képes leszek-e végig csinálni anélkül, hogy csak úgy kirohanjak a saját életemből.


Viszont jelentem, túléltem, sikeresen, minden vizsgám megvan és most épp süttetem a hasam itthon - igazából a nap nem is süt, de fogjuk rá, hogy azt csinálom. Még hátra van a 3 hetes kórházi gyakorlatom, de majd azt is valamikor megejtem, most viszont szükségem van pár nyugodt hétre, amikor nem csinálok semmit, illetve csak elvagyok, élek, olvasok, filmet nézek egész nap.

Most épp itthon lustulok, illetve tanulnék, hiszen kedden már vizsga, aztán jön a többi, és fejem veszem, ha nem sikerül minden vizsgám egyből. Ami azt illeti, most nagyon rá akarok húzni a dolgokra. Iszonyatosan bánt, hogy év közben mégsem tanultam annyit, mint amennyit akartam, de azért nem halálosan rosszak a dolgok.

Jól vagyok? Azt mondanám igen. Tényleg jól vagyok. Vannak hullámvölgyeim, illetve voltak, pár hete, meg még most is néha, de már nincs bajom. Igazából rájöttem, hogy hagyni kell a dolgokat történni, mert úgyis az lesz majd, aminek lennie kell. Most a lényeg, hogy arra koncentráljak, ami itt van, aztán a többi majd csak lesz valahogy.
Már nem félek. Talán még egy picit, de közel sem annyira, mint pár hónapja. Minden egyszerűbb, talán szebb is. Azt hiszem, itt egy kicsit felnőttem, másképp látom a világot, és másképp is értelmezem. Más az értékrendem, és más szemszögből nézem a dolgokat. Még mindig van néhány dolog, amit nem tudok másként kezelni, de azt is megoldom, és már úgy tűnik, hogy megváltozott.

A tegnapelőtt bevásároltam színes filcekből, mert hát talán úgy érdemes nekilendülni a vizsgaidőszaknak, hogy körbeveszem magam csodaszép színekkel, amik segítenek vizuálisan megjegyezni azt a sok maszlagot, amit meg kell. Amúgy 30 különböző szín, csodaszépek. Meg még füzetet is - tényleg nem értem, miért imádom ennyire őket, tök fölösleges, sima lapú, pedig fent van egy halom fehér lapom -, aminek a borítóján gitárkollekció van. Meg a szövegkiemelők. Jajj, otthagytam egy halom pénzt, de legalább sokáig örülhetek nekik.

Tegnap voltam Csíksomlyón, mert hát pünkösi búcsú, meg a nyereg. Aztán szép volt, meg sokan voltak, és úgy leégett a vállam, meg a karom, meg a hátam egy része, hogy most épp fáj létezni, de már csak megmaradok. Miután bejöttünk a nyeregből egyik tesómék otthagytak, mert a kicsi épp álmos volt, meg nyűgös és inkább elindultak haza. A probléma az volt, hogy a másik tesómékat nem értem el - illetve a hálózat totálisan összeomlott, és képtelenség volt telefonálni. Nem vagyok egy könnyen összeomló típus, de akkor egy pillanatig, abban a hatalmas tömegben, rekkenő hőségben majdnem leültem a földre és elkezdtem zokogni, mint egy kisgyerek. Végül csak megtaláltuk egymást, és jó lett a végén minden.

Az utóbbi időben egy kicsit szétestem, szétestek a napok, az egyetem, és már azt sem tudom, hol áll a fejem. Elég nagy a hajtás - illetve kellene legyen, de még mindig nem értettem meg, hogy akkor most mi is van, és még mindig hihetetlen az egész.

Ahogy ma jöttem vissza Vásárhelyre, és láttam szépen elszaladni a tájat a vonat mellett, illetve azt, ahogyan a csíki, lemaradott, kopár tájból átérek ebbe az élénkzöld csodába, ami tele van virágokkal, illatokkal! Tényleg különös, hogy csak néhány kilométer a távolság, mégis mennyire különbözik a természet. Otthon majd csak májusban lesz olyan csodaszép minden, mint most itt. Igazából ez nem is zavar, azt is szeretem, meg ezt is - úgy, ahogy, de szeretem, csak nem akarom elfogadni.


Talán említettem már, hogy nem igazán szárnyalok a várostól, nem a szívem csücske, úgy érzem, túlnőttem rajta. Mondom én, aki 18 éves koráig egy ennél 4x kisebb város mellett élt. A tavasz viszont megszépít mindent. Teljesen mindent, és még azt is eléri, hogy egy kicsit szeressem, és ne kényszerből kelljen itt élnem.

Ideje ismét felvenni a lendületet és mindenhova elmászkálni, ahová hívnak, hiszen most van itt az ideje élni. Igaz ám, hogy egy hónap múlva már nyakig leszek a vizsgaidőszakban, illetve már most benne vagyok legalább derékig, de még úszni tudok, haladok is, azt hiszem.