2k15 - összefoglaló

16:24


Annyi minden történt ebben az évben, jó és rossz egyaránt, de most leginkább a jó dolgokra szeretnék emlékezni, összeszedni néhány szép pillanatot, feleleveníteni, hogy tiszta lappal kezdhessem az újévet, és ismét készen álljak az új élmények begyűjtésére, halmozására.
  • Átvészeltem két vizsgaidőszakot
  • Részt vehettem életem első diáknapozásán
  • Levágtam a hajam, az év első pár napjában (és még mindig nem nőtt annyira vissza, de soha többet nem vágok le olyan sokat belőle)
  • Séták az első tavaszi napokon
  • Volt egy 30y koncert is
  • Voltam tengeren
  • Nagyon sokat játszottam az unokahúgaimmal
  • 20 éves lettem
  • Lezártam magamban nagyok sok problémás dolgot - eldobozoltam
  • Olvastam - sajnos nem olyan sokat, mint szerettem volna, de a nyarat így is átolvastam
  • Filmet, sorozatot néztem - rengeteget, és olyan is volt, ami nagyon sokszor
Az évem sorozatokban
  • Dr. House - befejezve
  • New Girl - még folyamatban
  • Bones - folyamatban
  • Gossip Girl - befejezve
  • Once Upon a Time - eddig megjelentek megnézve
  • The Affair - folyamatban
  • Grey's Anatomy - folyamatban
Könyvekben
Megemlítek néhány kedvencet, az összes elolvasottat itt lehet megnézni.
  • Rainbow Rowell: Eleanor és Park
  • Stephenie Meyer: A burok
  • Takami Kósun: Battle Royale
  • Rick Riordan: Percy Jackson és az Olimposziak (mind az 5)
  • John Green: Papírvárosok
Filmek
Rengeteg filmet láttam, régen megjelentet, most megjelentet, és egyáltalán nem lennék már képes felidézni a legjobbakat, mert mindet imádtam, de ezentúl próbálom összegyűjtögetni a megnézetteket, hogy majd képes legyek összeállítani egy listát.

Majd akarok írni egy tervező posztot is, hogy legyen mihez viszonyítani az évet, és szeretnék többet is foglalkozni a bloggal, aztán kiderül, hogy mennyire leszek képes több időt belefektetni.


Ezzel az utolsó kis bejegyzéssel zárom az évet, kívánok mindenkinek örömökben, sikerekben gazdag Új Évet!
Sok puszi, K

You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Boldog új évet kívánok! Filmes listához meg ajánlom a moly filmes tesóját, a snitt.hu-t ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikerült már megismerkedni a snitt-tel, csak sajnos elfeledkeztem róla, és a rendes használatot december közepén kezdtem, remélem jövőre nem lesz elfelejtve :)

      Törlés

Like us on Facebook

Flickr Images

Subscribe