(Teljesen megfeledkeztem erről a bejegyzésről, és már 3 hónapja csak porosodik. Nincs kedvem befejezni, egyszerűen csak posztolom így.)

Én mondom, még egy nyaram sem telt el ennyire gyorsan, bár tény, hogy a végére rémesen meguntam. Meguntam azt, hogy itthon vagyok, hogy nincs hová, kivel menni. Szóval elég gyorsan kisajtoltam amit csak tudtam - mondjuk még lett volna amit, csak épp drága szüleim akadályozták a terveim.

Ballagás - május 30.
Az a sok szép népviselet! Az izgatottságot felváltotta a nevetés. Jó néhány ballagáson vettem már részt, de az, hogy mi voltunk a középpontban teljesen más jelentést adott az egész ceremóniának. Meg annyira különös érzés volt, hogy mi elballagunk, pedig még nem is állunk rá készen, nem is annyira érett a fejünk, mint például az előttünk ballagóknak, de azt hiszem ezzel mindenki így érez abban a pillanatban

Szeretnék minél többet, minél többször írni, de néha kifulladok, és már nem tudom miről is akartam beszélni. Egy kicsit összefüggéstelen az életem az utóbbi időben, így szerintem ezt a rendezetlen stílust itt is viszem tovább, mert miért is beszéljek mindenről szépen, rendezetten, következetesen, amikor dobálhatom az érdekesebbnél érdekesebb történeteket, megjegyzéseket.

Már majdnem 2 hónap is eltelt az egyetemből, és csak annyit tudok mondani, hogy i m á d o m. Komolyan, nagyon király, érdekes, azt tanulom, amit szeretek - még ha nehéz is - és tényleg élvezem az egészet. Mondom most, hogy nemrégiben sikeresen átestem az első parciális vizsgámon, és sokkal jobb jegyet kaptam, mint megérdemeltem, de hát ez már nagyrészt a szerencsén múlott, meg azon, hogy olyan határozottan mondtam be az ökörséget, hogy a tanár észre sem vette. (Persze utána én rájöttem, hogy nem azt kellett volna, de már inkább nem szóltam) Szóval a koponyára kaptam egy tízest - pedig a mandibuláról is kérdezett, azt meg elméletileg nem is tudtam, gyakorlatilag meg ügyesen tippeltem -, a végtag, törzs csontokra meg egy kilencest - de csak mert nem ismertem fel az egyik kéztőcsontot (kérdezett volna a coxáról, vagy a tibiáról!). A lényeg, hogy elégedetten távoztam és ez egy jó löketet adott így elsőre. A vicc viszont az, hogy a kirakott jegyeknél egy 9,75-s átlag szerepel, ki érti ezt?

Egyszer voltam otthon is. Mondanom sem kell, állati jó hétvége volt, tele szeretettel, gyerekekkel és mindenféle finom kajával. Aztán a napok, hetek meg csak repülnek, kellene tanulni is, de néha kifulladok és túl lusta vagyok, ilyenkor általában sokat alszom. Aztán az megy az agyamra, és gyakorlatilag rosszul vagyok.

Azért szeretnék néha elmenekülni, és hibernálni, hogy ne történjen semmi. Úgy érzem, egy kicsit túl gyorsan telik az idő, zh-k és nemsokára itt az első vizsgaidőszakom, és még mindig fogalmam nincs, milyen lesz. Aztán meg egyszer csak átesek, remélem minden rendben lesz, mert a román még mindig az ellenségem, bár azért már barátságosabb a viszonyunk.

Van időm írni, csak nem tudom, miről írjak, de talán ez is egy olyan dolog lesz, amire ezentúl több figyelmet fordítok, mert hiányzik egy jó kis blog, tele olyan dolgokkal, amiket én szeretek, amik érdekelnek. Szóval majd mindenképp lesz egy kis átalakulás. :)

(Nyami, elkezdtem én ezt már a hétvégén, de elhihetitek, hogy sem erőm nem volt megírni, sem kedvem. Na majd most talán összejön egy tisztességes beszámoló.)

Még csak 1 hete vagyok itt, mégis úgy érzem, hogy már hetek óta itt rostokolok. Ami azt illeti kimerült vagyok, nagyon, pedig rengeteget alszok. Csak épp az a zavaró, hogy hétfő kivételével minden reggel 8-tól már órám van, holott a másik szériának folyamatosan csak délután vannak órái. Mondjuk ez csak a javamra válik, hiszen így nem kell este 8-ig gyakon, vagy kurzuson lenni (kivéve hétfőt, of course).

A várost imádom, annyira szép meg hangulatos az egész. A központtól kb. 5 percre lakok, szóval a jó dolgok eléggé közel vannak, az egyetem viszont egy kicsit messze (30 perc gyalok), meg a kórház is egy kicsit távol van, főleg reggel, mikor ott kezdődik a nap. De már van ingyenes bérletem, össze-vissza buszozhatom a várost. Tényleg szép, de egy kicsit zavar, meg idegesít, hogy órákon át kell mászkálnom, hogy megtaláljak valamit, amire szükségem van. Meg amúgy én kérdezősködök is, de a felfogásom kissé lassú, és néha elvétem az utcákat, akkor meg gyorsan elő a telefont, google maps és talán kijutok az egyik sugárútra.

A város igazából nem is olyan nagy, csak Szereda után találtam nagynak - az meg valóságos pöttöm Panna -. Négy sugárút az egész, a nevét is csak egynek tudom, a december 1 - mert pont mellette lakom. Bár van időm megtanulni, egyelőre 6 év, aztán meg majd meglátjuk.

A lakást imádom, mert amúgy albérletben lakok a legjobb barátnőmmel, szóval ez olyan álomszerű - lenne, ha találnék egy kis szabadidőt. Ki gondolta, hogy ennyit fogok tanulni - én nem, az biztos. A kilátás meg bámulatos (majd a poszt végére berakok néhány itt készült képet is).

Az egyetem is király, bár a sok rohangálás megöl. Általában 3 helyen szokott kurzus/gyak lenni. Szó szerint rohanunk folyamatosan. Annyit mondanék, hogy a kurzusok magyarul vannak, a gyakok meg románul. Én románul nem tudok, de azért reménykedek benne, hogy valami rám ragad. Enyhe megkönnyebbülés, hogy nem én vagyok ilyen az egyetlen, de azért ez nem boldogít, és ez miatt sokkal többet kell tanulni.
Mondjuk az egészen nevetséges, hogy pl. fizika gyakon a tanárnő elmondott mindent amit a feladatról tudni kell, románul, én meg megértettem, mellettem meg a román csaj azt sem tudta, hogy mi van. Pedig elméletileg ők sokkal jobbak, meg okosabbak, meg minden a franc, de ez csak a rektor agyában van, mert amúgy a legtöbben sík hülyék, és csak jöttek az orvosira, mert az olyan klassz, meg menő. Na mindegy, úgyis az számít, hogy én mennyire teszem oda magam, meg mit tanulok meg, mert az az enyém, és attól válok én majd jobbá.

A csoporttársaim enyhén furák. A magyarok, a többiekkel még nem haverkodtam. Ez a 'csináljuk meg együtt a rajzokat, tanuljunk együtt' dolog nálam már a gimiben sem volt bejövős. Itt meg aztán végképp nem. Egyszóval hanyagolom őket, meg kimaradok az édes kis partijaikból. Tökéletesen jól kijövök a többi szériatársammal, mert amúgy sokan vagyunk, és annyira király kis társaság került össze, hogy csak!

Hamarosan újra jövök, mert most ideje lenne aludni - ha már a tanuláshoz túl rosszul vagyok.

Képek jönnek, a továbbiakban:

Őszintén megígértem magamnak, hogy nem csinálom többet ezt a költözök ide, költözök oda procedúrát, de valljuk be, a wind-and-sunshine nem való hozzám. A fekete-tea inkább. pedig ez már megint a második fellépés normális blog formában, ezen a címen. Na mindegy, én már csak ilyen vagyok.
Elődjeként ott a tumblr blogom, amit használok a mai napig, és ezt a címet már önmagában is imádom. Ezért itt és most megnyitom a fekete-tea.blogspot kapuit.

Az utolsó írásaimról nem is szólok, csupa csacsogás, semmitmondó üres beszéd. Valahogy itt átértékelem a dolgokat, és másképp alakítom ki az egész megjelenésemet, hogy ne nézzem már én se magamat egy hisztis gyereknek. Az utóbbi időben a világot, és az életemet is teljesen másképp látom, sokkal optimistább vagyok, és végre tudom értékelni azt, ami bennem van, ami vagyok, és nem próbálom meg elrejteni mindenki előtt. Próbálok beilleszkedni, próbálom úgy alakítani az életemet, hogy minden jó legyen, és ne kelljen bármi miatt is szorongani.

Rengeteg mesélni valóm akad, valamikor arra is sort kerítek, mert ha már így áll a dolog, az egész nyaramat leírom, kezdve a ballagással, érettségivel, felvételivel, nyaralással és a bulikkal. Kicsit késtem csak meg, de ezt felfogom egy jó kis nyári összegzőnek. Amúgy is hétfőn kezdődik az egyetem, pénteken költözök fel Vásárhelyre, és annyira király lesz minden, hogy csak!

Hamarosan jelentkezem. Au revoir!