Első két hét, úgynevezett presessio volt, gyakvizsgákkal, és lényegtelenebb elméleti vizsgákkal. Az angol egy vicc volt, mondjuk nem tudunk még semmi eredményt, de kérem, hagyjanak már ezzel, ez nem nekem való, pláne így. A biokémia gyakom meg csak másodszorra sikerült, mert az első vizsgára szépen azt sem tudtam, hogyan is tanuljam meg azt a sok hülyeséget, és hát nem is jött össze, viszont rá egy hétre megírtam az átmenőt. A biofizika gyak volt még egy érdekes dolog. Egész évben módszeresen, figyelmesen megcsináltam minden adott óra kidolgozását, mérések, számítások, aktív voltam órán is, viszont mire a 12 hét végére értünk, már nem is emlékeztem, hogy mit csináltunk az első órákon. Végül is a 17 tételre hagytam magamnak 4 órát a vizsga előtt, nem is maradt meg majdnem semmi, így már csak a szerencsémben bíztam, hogy kihúzok egy olyan tételt, ahová hasalni is tudok - igazából, a hasalás erős lenne ide, románul nem tudok hasalni, ez meg pont úgy volt, mint minden gyakorlat -, és szerencsém lett, de még mekkora! 

Úgy rémlik, volt még valami infó is, de az csak töltelék, hogy legyen mire bejárni, és legyen mivel eltölteni a gyönyörű péntek délutánokat...

A két hét lejárta után jött is a tényleges sessio. 21-én volt a biofizika vizsga. Hát, 300 oldal tömény izgalom. Azt hiszem, kétszer olvastam át, 1 képlet nem maradt meg, csak az elméletből néhány foszlány. Elmentem vizsgázni, ötöst kaptam, pedig azért jobbra számítottam, mert hát fizika, és szeretem, de hát ez már csak ilyen. Úgyis vége, és már nem is fogok több fizikát tanulni.

A biokémia 26-án volt. Tudjátok, iszonyatosan ostorozom magam, amiért nem tanultam majdnem semmit semmiből félév közben - és ezen kell az elkövetkező időkben hatalmasat változtatni. Azt hittem kiájulok a kémia mellett. Nem az, értem, és szeretem is, de azért 4 nap édes kevés ahhoz, hogy én ezt megtanuljam, ahogy azt illendő lenne. Viszont, mivel hallottuk a nagyoktól, hogy a mi tanárnőnkénél az már nagyon átmenő, ha tudod a Krebs-ciklust. Köszönöm, azt tudtam, és még valamit biztosan, mert olyan nyolcast kaptam, hogy csak! Örült a fejem, pedig már belenyugodtam, hogy úgyis elvágnak. (Apukám azt mondta, hogy nagyon nem tudom felmérni a tudásom, és a teljesítményem.)

Az anatómia pedig február 6. Az utolsó, a vérszomjas, a fájdalmas, a kegyetlen. 10 napom volt rá, tanultam, mint a hülye, de ezek szerint nagyon nem jól, mert bukta lett. Hatalmas nagy bukta, évfolyam szinten. 160-ból 117 ember nem írta meg az átmenőt. De kérdem én, hogy a jó fészkes fenébe lehessen rákészülni rendesen erre a vizsgára, még ha majdnem minden kurzuson ott is van az ember lánya, ha a tanár meg a 120 percből legalább 90 percig a politikáról, a szexről, a lánya facebook-os szokásairól, meg egyéb más olyan dologról beszél, aminek semmi köze az anyaghoz. Nem tudom, nagy csalódás volt ez a része. Szóval most szépen rákészülök második félévben, és nyáron sikerül, talán jobban is, mintha most kaptam volna csak egy átmenő kis 4,5-et.

Kurzus után volt a gyakorlati vizsga is, a hullánk mellett. Amúgy meg, szegény annyira száraz volt már, meg bűzlött a formalintól, hogy én csak álltam ott és könnyeztem, és nem tudtam semmit! Legalább is nem jutott eszembe semmi, annyira lesokkolódtam a kurzus vizsga miatt, meg a nagyszámú bukás miatt. Még a négyfejű combizom alkotóit sem tudtam elmondani, pedig tudom. Aztán látta rajtam, hogy csak remegek, meg habogok, meg nem bírok figyelni, és adott egy hatost. Hát köszöntem szépen, azzal eltűntem a teremből...

És most úgy érzem, soha ennél jobban nem érdemeltem meg azt a kis egy hetes szünetet, ami most következik. Hiányzott az olvasás, hogy csak azt olvassak, amit akarok. Ne látni egy latin kifejezést sem, se románt, se semmilyen egyetemmel kapcsolatos dolgot. Csak hazajönni, és itthon lenni a családdal, ahol szeretet vesz körül. 

Bár, jelenleg van néhány probléma egészségügyileg a családban, titkoltak is előlem néhány dolgot az elmúlt héten, és sokkoltak vele, mikor tegnap hazaérkezésem után elmondták, de nagyon bízom benne, hogy ha nem is jönnek helyre a dolgok, de javulnak, és nem okoznak nagyobb problémát. 

Tudom, hogy minden jó lesz, és már szépen meg is fogalmazódott bennem az elkövetkező féléveknek a tanulási rendszere, és nem, soha többet nem hagyok semmit az utolsó percre, mert ezzel szívatom meg magam a legjobban, és miért ne csinálnám úgy, ahogy jó, és a végén még könnyebb is.

Tulajdonképpen szeretem, csak így most aludnom kell pár napot, hogy kipihenjem az undorom, és visszatérjen szívembe a napsütés.